Lassan nekilátok az átalakításoknak, amit már elkezdtem az adatlapoknál. Kérek mindenkit, hogy adja le újra az igénylését, hogy mindenhol egységes legyen a adatlapok formája!
Ui.: Becky, bocsáss meg, hogy lelőttem a történet végét, de gondolom már te is feladtad a honlapot, ezért merészeltem ilyesmit elkövetni.
2014.09.30. 17:14
Szofi
Sziasztok! Lehet, hogy már csak homályos emlékek maradtak fenn rólam, így hozzá teszem, én vagyok a honlap első szerkesztője (a régi tulajdonos). Látom, hogy az oldal most sem túlzottan aktív, így szükségét láttam annak, hogy legalább megadjam a lehetőséget a kíváncsi természetű látogatóknak, vagy régi játékosoknak, hogy megtudják a történet célját és lényegét. (Valamint szeretném megjegyezni, hogy kitartó kutatásaim ellenére sem találtam meg a vendégkönyvet ._.) Mindenki tudja, hogy a történet azzal kezdődött, hogy az istálló lovai és vadon lovai élnek ezen a vidéken. A történet még nem haladt annyira előre, hogy észrevehető legyen, de a két fél ellentétben áll egymással. Az istállóbeli lovak csak magukkal vannak elfoglalva, valamint a karrierjükkel, míg a vadon élő lovak a megélhetésért küzdenek, és tisztelik a hagyományaikat. Mindenhol legendák terjengenek, de nem tudni, melyik pletyka, valamint melyik igaz. Csak a vezérmén tudja az igazságot, de ő nem bízik senkiben… egyelőre. Azonban egy szép napon kiválasztja bizalmasait, akiket megbíz egy küldetéssel. (Fontos: az okusik nem egyenlőek a bizalmasokkal, de egy okusi válhat bizalmassá.) A következő telihold fordulópont lesz mindenki életében, ugyanis a legendák ismét (igen, ismét) életre kelnek. A bizalmasok feladata, hogy a vezérmén által rájuk ruházott hatalommal megvédjék a lovakat a szellemektől és a legendákból kilépett alakoktól. A történet előrehaladtával kész káosz uralkodik az egész környéken. Az emberek elmenekülnek, így az istállóbeli lovak magukra maradnak, ám így is összetartanak, és még mindig éles ellentét húzódik a két fél között. Háború a szellemekkel, könyörtelen harcok, megnyert csaták és kudarcok jellemzi a következő időszakot. Hamarosan azonban fény derül rá, hogy van megoldás. Megcsillan a remény halovány fénye, hogy talán még is van kiút ebből a borzalomból. Csak egy feltétele van. A két félnek bíznia kell egymásban… Innentől gondolom mindenki kitalálja, hogy természetesen (nagy nehézségek folyamán) a lovak kibékülnek, és egy közös szertartáson a fényes telihold alatt a vezérmén vezetésével elvégzik a szertartást, és pontosan egy év után ismét békesség költözik a világba. Sajnos az oldal nem tudott addig fenn maradni, hogy az általam kitalált történetet végigvihessük rajta, és nem szerettem volna, ha veszendőbe megy a történetem. (:
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ui.: Becky, bocsáss meg, hogy lelőttem a történet végét, de gondolom már te is feladtad a honlapot, ezért merészeltem i
*
Ui.: Becky, bocsáss meg, hogy lelőttem a történet végét, de gondolom már te is feladtad a honlapot, ezért merészeltem ilyesmit elkövetni.